30. éves a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend
2023. május 27. szombat 16:00
Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend | Vaspör | Facebook
Bővebben >>
Tessely Zoltán
Egy nagyszerű pincészet, a Csordás-Nagy Pince ötödik születésnapját ünnepeltük Pákozdon. Csordás István és veje, Nagy Zsolt közös vállalkozása szépen erősödik, ma már egy hektáros szőlőjük van, amely mellett 3 hektár gyümölcsös is van.
Az ünnep alkalmából Tornyai Gábor atya felszentelte a három méter magas, nyárfából készült Szent Orbán szobrot, amely a pincészet új telepítésű szőlői mellett áll.
Borivók Társasága
Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő köszöntője és a borrendek felvonulása után, az ünnepség egyik tetőpontjaként Tornyai Gábor atya felszentelte, az ifj. Csordás István által 2018-ban nyárfából faragott, közel három méter magas Szent Orbán szobrot.
A szobor felszentelését követően, a régi hagyományoknak megfelelően, a megjelentek “Igyál Orbán!” felkiáltások mellett megöntözték egy-egy pohár borral a szobor lábát.
Ezt követően közösen megtekintették a Pákozdi Pacsirták, a Kisfaludi Búzavirág Dalkör és a pákozdi
Pipacsos Néptáncegyüttes ünnepi műsorát. A születésnapi ünnepségre egy csodálatos borosüveg alakúra készített torta tette fel a koronát. A torta elfogyasztását követően, pedig egy kis baráti poharazgatásra került sor, melynek során a vendégek ismét megkóstolhatták a pincészet kiváló borait. Természetesen a kisebbek sem maradhattak programok nélkül, őket vattacukor és ügyességi játékok várták. Este az ünnepség zárásaként fellépett a
Blues Henger zenekar, utána pedig Dj Szömy és GregT gondoskodott a Borkertben a további jó hangulatról.
Köszönjük a
Pannónia Szíve stábjának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az eseményen készített felvételeket.
Bővebben >>
Bővebben >>
A Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend közreműködésével megrendezte a “Fejér Vármegye Bora” borversenyt.
A borversenynek a Köfém Művelődési Ház adott otthont.
Három bizottság 19 bírája 101 tételt bírált és minősített.
Ezt követően az elnökség kiválasztotta a legjobbak legjobbikát.
Köszönet a kiváló szakmai munkáért, mind a bírálóknak, mind a verseny megszervezésében, lebonyolításban közreműködőknek.
Borlovagrendünket Turcsányi Sándorné nagymester, mint társrendező, Nagy Zsolt és Csákány András nagytanácsi tagok, mint lebonyolítók, Szabó István alapítótagunk, mint borbíráló képviselte.
Köszönet Turcsányi Sándornak aki alaposan kivette részét a háttér tevékenységekből.
Külön köszönet Renner László borlovagtársunknak, aki emberfeletti küzdelmet folytatott a borokkal, az üvegekkel, a hűtőkkel, a listákkal és az egész borverseny szervezésével, előkészítésével és lebonyolításával.
Az eredményekről külön beszámolunk.
Az alapcikkért és a remek képekért Dinnyés Ferencet illeti a köszönet.
Bővebben >>
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal hirdetik meg a Fejér Vármegye Bora versenyt – erről számolt be Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, Dinnyés Ferenc, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend nagymestere és Törő Gábor országgyűlési képviselő a Vármegyeházán.
„Fejér megye büszke lehet a természeti és kulturális adottságaira és azokra a részeire, amelyek a szőlészeti és borászati kultúrának fontos színhelyei. Elég csak a Móri borvidékre, vagy az Etyek-Budai borvidékre gondolnunk” – emelte ki Dr. Molnár Krisztián.
A Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke hozzátette, hogy az elmúlt időszakban kiválóan szerepeltek a Fejér vármegyei borok a versenyeken, azonban eddig nem létezett hivatalosan “Fejér Vármegye Bora”, most ezt a hiányt szeretnék pótolni, ezért a Noé-hegyi Szent István Borlovagrenddel és a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrenddel közösen elindítják a „Fejér Vármegye Bora” borversenyt.
Ezt a címet egy éven keresztül, a következő versenyig viselheti majd a termelő, ebben az esztendőben pedig ez lesz a vármegye hivatalos bora – tette hozzá Dr. Molnár Krisztián.
Dinnyés Ferenc, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend elnök-nagymestere a versennyel kapcsolatban elmondta: a szokásos minősítéseknek megfelelően bírálják a borokat fehér, rozé, vörös és pezsgő kategóriában (legalább 10 minta esetén), ezen kívül különdíjat is megállapítanak, továbbá egy bor a „Fejér Vármegye Bora” címet is elnyerheti.
A mintákat május 2-a és május 9-e között több helyszínen – így a KÖFÉM Művelődési Házban; Kápolnásnyéken, a Gárdonyi utca 13. szám alatt Kupi Lászlónál (+3620/3904865), illetve a móri és etyeki hegyközségeknél – lehet leadni. A nevezési díj mintánként 2000 forint.
Törő Gábor országgyűlési képviselő a tájékoztatón elmondta: a szőlészek, borászok számára fontosak a promóciós lehetőségek is, ez a verseny pedig kiváló alkalom lesz arra is, hogy hírnevet szerezzenek boraiknak.
Bővebben >>
Borrendünk Nagymestere, Turcsányi Sándorné és Kancellárja, Kupi László Martonvásáron találkozott Tessely Zoltán országgyűlési képviselővel.
A baráti hangulatú megbeszélésen áttekintették a Borlovagrend rövid távú terveit a Fejér vármegyei Borversenyről és az Orbán napi Borünnepről továbbá a hosszútávú elképzeléseket a Borrend körzeti, borvidéki és vármegyei civil és közösségi életben való részvételét illetően.
A képviselő úr köszönte a tájékoztatást és ígéretet tett a Borünnep meglátogatására.
Bővebben >>
Ez év április 18.-n Fejér vármegye legrégebb óta működő és legnagyobb taglétszámú borlovagrendjének, a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrendnek elnök-nagymestere, Turcsányi Sándorné tett látogatást a Vármegyeházán.
Dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és a Nagymester asszony a borlovagrend jövőbeli terveiről és az együttműködés lehetőségeiről egyeztetett.
Bővebben >>
Az Agárdi Borlovagrend immár hivatalosan is létezik. Csóbor Jenő borász és társai munkája teljessé lett, eddigi találkozóik, megbeszéléseik, terveik immár révbe értek. Négy éve, 2019-ben kezdték szervezni a borlovagrendjüket, és ettől kezdve 13 fővel hivatalosan is ténykedhetnek, szervezhetik, vigyázhatják a bor kultúráját Agárdon.
Országos Borrendi Találkozót rendeztek a tóparti településen, a XV. Hal- Vad- Bor- és Pálinkafesztiválon, melynek második napján a sok színes program egyike a helyi Borrend bemutatása és a tagok avatása volt. Előtte kora délután találkoztak az Országos Borrendi Találkozóra érkezettek, úgymint az Akasztói Borbarát Borrend, a Velence-tavi Szent Benedictus Borlovagrend, a Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony, a Brindisi Szent Lőrinc Borrend Mór, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend Székesfehérvár, az Európai Borlovagok Magyarországi Rendje, a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend, Cegléd és vidéke Unghváry László Borrend, Gróf Vécsey Károly Borlovagrend Solt, Kunsági Női Borlovagrend, Police Borrend Egyesület, Szent Donát Borrend Csókakő és a Vadász Borrend, ők tisztelték meg az agárdiak hivatalos „születésnapját.
Mati Károly az Agárdi Borrend kancellárja a Kaptárban köszöntötte a résztvevőket, majd Csóbor Kisari Linda mutatta be a borrend zászló borát a Csóbor pincészet Zöld Veltelinijét. Dr. Bisztray György Dénes, a Magyar Borrendek Országos szövetsége alelnöke köszöntőjében örömének adott hangot, hogy újabb borrenddel bővült a szövetség, és már Agárd is büszkélkedhet bort készítő, értő és kedvelő csapattal.
Színvonalas előadást hallhattak a jelenlévők Papp Zsuzsa tanárnőtől a polihisztor íróról, tudósról, zenészről, zeneszerzőről, Gárdonyi Gézáról.
Ezt követően előkerültek a borlovagok köpenyei (szerencsére nem eső után – mivel az égiek kegyeikbe fogadták a hal, vad, bor, pálinka fesztivált), és a rendezvény melletti parkolóban fel is öltötték díszeiket. Az avatás előtt még a Sepsikőröspataki rezesbanda Erdélyből játszott a színpadon, de miután befejezték, zeneszóval vezették fel az ország borlovagrendjeinek jelenlévő képviselőit. A színpadon Mati Károly bemutatta a zászlóvivőket, és az agárdiak új borlovagrendjét. Az eskü szövegét a tagok lelkesen mondták utána, majd Csóbor Jenő nagymester miniatűr evezőlapáttal lovaggá ütötte őket.
Végül levonultak a színpadról a legények, leányok, folyatódott a program, a lovagok pedig poharazgatások közepette (Csó)borral fogadták maguk közé új társaikat.
E napon győzött az igazság, mert mint tudjuk – borban az igazság!
Új Fejér megyei borrendet avattak, az Agárdi Borlovagrendet – Dekantáló (blog.hu)
Silye Sándor cikke és fényképei. Köszönet érte.
Bővebben >>
Álmosan pislogott a város, álmosan lépkedtek a vándorok Székesfehérváron a találkozó helyére. Hiszen Kápolnásnyékről jött a busz Agárdon át a Velence-tavi Szent Benedictus Borlovagrend tagjaival, hogy a fehérvári „maradék” felszállása után Sopron felé vegye az irányt. A találkozás és a „pálinkás jó reggel” után a jármű monotonon falta a kilométereket, de a buszban annál élénkebb volt a hangulat. Sopron, Papréti parkolóba történő érkezésünkkor Veres János, a helyi borlovagrend tagja, és Taschner Tamás várnak bennünket. Utóbb bő órás, humorral fűszerezett idegenvezetéssel mutatta be a belvárost, mondta el a tudnivalókat a Hűségről, a történelemről, a borokról. Ezután kissé irigykedve megcsodálhattuk a Soproni Borlovagrend székházát „leánykori nevén” a Rejpál házat. A köszöntések után pogácsák és fehér, illetve rozé borok társaságában elfogyasztottuk a Szabó Zoltán séf által készített Palóc levest. Turcsányiné Mariann nagymester átadta a velenceiek ajándékát Veres Jánosnak, Taschner Tamásnak, míves csomagolásban a Csóbor- és az L. Simon pincészetek borválogatását. Az utolsó koccintások után Fertőrákosra ment a társaság, a Jandl Pincészetben Jandl Arnold és segítője várt reánk. Arnold jókedvvel, bőséggel mesélt az 1780-as évekre visszanyúló történelmükről, kiváló boraikról. A nyitó bor a remek Pinot Blanc volt, majd jött a sillerszínű rozé és sorban a kék szőlőből készült termékek, élükön a Kékfrankossal. Na persze, ha már egyszer Sopron a Kékfrankos hazájának vallja magát!
A búcsú után elfoglaltuk szobáinkat a szállodában, majd irány Sopron, Gangl Borászat. Gangl Szabolcs mesélt arról, hogy testvérével Zoltánnal miként „oltotta be” a szőlő, a bor szeretetével a nagypapa. Szabolcs futball labdával a hóna alatt igyekezett focizni, amikor a nagypapi megállította, aztán foci helyett hordódonga készítés lett a program. Aztán Szabolcs egy életre rászokott, futballt csak a tévében néz. Így kezdődött, a Grosszfater nevű Kékfrankos borukkal a nagypapára emlékeztetnek. A késő estébe nyúló vacsora és a kóstolt 6 bort követően mindenki alig várta, hogy ágyba zuhanjon.
A következő nap reggelén „külföldre” mentünk, azaz Burgenlandba. Előbb még meglátogattuk itthon a Páneurópai piknik helyszínét, ahol megérintett bennünket a közelmúlt történelme, „magyar hangja” Veres János volt. Utána kiadósat sétáltunk a „sógoroknál” Ruszt városában, majd jöhetett a gulyásleves és a Kaiser smarni, amit végre sörrel locsoltunk meg. Hiába, fontos a hidratálás! Innen az utolsó helyszínre, Mörbischbe buszoztunk. Kiadósat gyalogoltunk annak érdekében, hogy tisztelegjünk a Bor emlékműve előtt, ahol a Lindehof borászat vezetője kétféle borral várt bennünket. A borászatban alászálltunk a pince és a bor rejtelmeibe, ahol 8 féle nedű és hidegtál várt ránk. Miután mindent elpusztítottunk csak a bő háromórás út várt ránk hazáig.
Gazdag kétnapos program volt, fárasztó, de kellemes. A Velence-tavi borászok szakmailag is értékelhették az utat, levonva a tanulságot: mindenütt jó, de legjobb otthon, minden pincében jó, de legjobb az otthoniban!
És íme a képtár, ami a két napunk “mulatságát” mutatja!
Sopron és Burgenland folyékony kincsei nyomában – Dekantáló (blog.hu)
Silye Sándor cikke és fényképei. Köszönet érte.
Bővebben >>