Álmosan pislogott a város, álmosan lépkedtek a vándorok Székesfehérváron a találkozó helyére. Hiszen Kápolnásnyékről jött a busz Agárdon át a Velence-tavi Szent Benedictus Borlovagrend tagjaival, hogy a fehérvári „maradék” felszállása után Sopron felé vegye az irányt. A találkozás és a „pálinkás jó reggel” után a jármű monotonon falta a kilométereket, de a buszban annál élénkebb volt a hangulat. Sopron, Papréti parkolóba történő érkezésünkkor Veres János, a helyi borlovagrend tagja, és Taschner Tamás várnak bennünket. Utóbb bő órás, humorral fűszerezett idegenvezetéssel mutatta be a belvárost, mondta el a tudnivalókat a Hűségről, a történelemről, a borokról. Ezután kissé irigykedve megcsodálhattuk a Soproni Borlovagrend székházát „leánykori nevén” a Rejpál házat. A köszöntések után pogácsák és fehér, illetve rozé borok társaságában elfogyasztottuk a Szabó Zoltán séf által készített Palóc levest. Turcsányiné Mariann nagymester átadta a velenceiek ajándékát Veres Jánosnak, Taschner Tamásnak, míves csomagolásban a Csóbor- és az L. Simon pincészetek borválogatását. Az utolsó koccintások után Fertőrákosra ment a társaság, a Jandl Pincészetben Jandl Arnold és segítője várt reánk. Arnold jókedvvel, bőséggel mesélt az 1780-as évekre visszanyúló történelmükről, kiváló boraikról. A nyitó bor a remek Pinot Blanc volt, majd jött a sillerszínű rozé és sorban a kék szőlőből készült termékek, élükön a Kékfrankossal. Na persze, ha már egyszer Sopron a Kékfrankos hazájának vallja magát!
A búcsú után elfoglaltuk szobáinkat a szállodában, majd irány Sopron, Gangl Borászat. Gangl Szabolcs mesélt arról, hogy testvérével Zoltánnal miként „oltotta be” a szőlő, a bor szeretetével a nagypapa. Szabolcs futball labdával a hóna alatt igyekezett focizni, amikor a nagypapi megállította, aztán foci helyett hordódonga készítés lett a program. Aztán Szabolcs egy életre rászokott, futballt csak a tévében néz. Így kezdődött, a Grosszfater nevű Kékfrankos borukkal a nagypapára emlékeztetnek. A késő estébe nyúló vacsora és a kóstolt 6 bort követően mindenki alig várta, hogy ágyba zuhanjon.
A következő nap reggelén „külföldre” mentünk, azaz Burgenlandba. Előbb még meglátogattuk itthon a Páneurópai piknik helyszínét, ahol megérintett bennünket a közelmúlt történelme, „magyar hangja” Veres János volt. Utána kiadósat sétáltunk a „sógoroknál” Ruszt városában, majd jöhetett a gulyásleves és a Kaiser smarni, amit végre sörrel locsoltunk meg. Hiába, fontos a hidratálás! Innen az utolsó helyszínre, Mörbischbe buszoztunk. Kiadósat gyalogoltunk annak érdekében, hogy tisztelegjünk a Bor emlékműve előtt, ahol a Lindehof borászat vezetője kétféle borral várt bennünket. A borászatban alászálltunk a pince és a bor rejtelmeibe, ahol 8 féle nedű és hidegtál várt ránk. Miután mindent elpusztítottunk csak a bő háromórás út várt ránk hazáig.
Gazdag kétnapos program volt, fárasztó, de kellemes. A Velence-tavi borászok szakmailag is értékelhették az utat, levonva a tanulságot: mindenütt jó, de legjobb otthon, minden pincében jó, de legjobb az otthoniban!
És íme a képtár, ami a két napunk “mulatságát” mutatja!
Sopron és Burgenland folyékony kincsei nyomában – Dekantáló (blog.hu)
Silye Sándor cikke és fényképei. Köszönet érte.